Az üzletet átformáló ERP-élmény (AX7) – 2. rész

Az üzletet átformáló ERP-élmény (AX7) – 2. rész

Az új Dynamics AX7 rendszeresen frissített szolgáltatásként 2016 első negyedében elérhetővé válik a Microsoft Azure felhőjében, házon belül bevezethető változata pedig az év folyamán, később érkezik. Mike Ehrenberg, aki a termékcsalád fejlesztéséért felel a szoftvercégnél, a Microsoft Dynamics blogján foglalta össze a vállalatirányítási rendszer újdonságait.

Egy üzleti alkalmazás bevezetése persze nem az információk könnyebb bevitelén keresztül fog megtérülni, hanem azáltal, hogy ezek az adatok üzleti betekintéssé alakíthatók vele, és segíti azon lépések megtételét is, amelyek az üzleti eredményhez vezetnek. Napjaink gyorsan változó környezetében a történeti adatok elemzése ehhez önmagában már kevés, az éppen folyamatban levő történéseket leíró adatok analízise ugyanilyen fontos a döntések meghozatalához.

A Dynamics AX7 a Microsoft Azure SQL és PowerBI szolgáltatásaival együtt közel valós idejű analitikai képességeket kínál, a vállalatirányítási rendszerbe beágyazva. A felhasználóknak így nem kell külön analitikai eszközt használniuk, az üzleti intelligencia, amelyre szükségük van, az ERP megoldáson belül rendelkezésükre áll. Az intuitív kezelőfelület rendkívüli módon megkönnyíti számukra az adatok és információk fellelését, vizualizálását, elemzését, összefüggésbe helyezését és megosztását. microsoft-dynamics-ax7-erp

A felhasználók például a Power BI-ban elkészített elemzést közzétehetik a Dynamics AX7 felületén, ahol azt kollégáik is környezetbe ágyazva láthatják, átkattinthatnak belőle a Power BI-ba az adatok mélyebb, részletesebb megismeréséhez, sőt lefúrhatnak belőlük az alapul szolgáló tranzakciókhoz is a vállalatirányítási rendszerben.

Az Azure Machine Learning szolgáltatás segítségével a Microsoft mindezt prediktív analitikai képességekkel egészítette ki, amelyek – ugyancsak a Dynamics AX7-be ágyazva –hatékonyabb termékajánlatok és kampányok kidolgozásában segíthetik az értékesítőket és a marketingeseket. Központi helyet foglal el a Dynamics AX7 a Microsoft produktivitást és üzleti folyamatokat újraértelmező stratégiájában is.

A vállalatirányítási rendszer szervesen kapcsolódik az Office 365-höz és a Skype for Business szolgáltatáshoz is, így a felhasználók az együttműködéshez és a kapcsolattartáshoz szükséges, fejlett eszközöket is elérik a munkafolyamatok mentén. A költségvetés-tervezés folyamatán belül például, amelyet a Microsoft Dynamics AX7 kezel, az engedélykérők és a jóváhagyók természetes módon Excelben dolgozhatnak a költségvetési adatokkal.

Az Office 365-tel és a Skype for Business szolgáltatással kialakított integrációnak és a Munkaterek (Workspaces) továbbfejlesztésének köszönhetően a Microsoft Dynamics AX7 még fókuszáltabb rálátást ad a különböző szerepkörökben dolgozó felhasználóknak a hatékony munkavégzéshez szükséges adatokra, feladatokra, üzleti folyamatokra és tevékenységekre. Microsoft-dynamics-erp-ax7 Mostantól a Microsoft felhőalapú Life Cycle Services (LCS) szolgáltatásával a vállalatok a Microsoft Dynamics AX7-projektek teljes életciklusát menedzselhetik, a fejlesztést, a tesztelést és a bevezetést is beleértve, továbbá nagyobb felügyeletet kapnak a frissítések tesztelése és bevezetése felett is.

Mindezt a Microsoft intelligens felhője, az Azure Cloud tette lehetővé, amelyben a megújult Microsoft Dynamics AX7 egyszerűen és könnyen előfizethető és használatba vehető, egypontos belépéssel elérhető, rugalmasan méretezhető, továbbá olyan képességekkel bővült, mint a beépített, magas rendelkezésre állás és katasztrófatűrés.

Szerzőről