Microsoft felhőben könnyebb az átállás és a megfelelés is
  • Szerző: Kaposi Viktória
  • Kategória: CRM

Microsoft felhőben könnyebb az átállás és a megfelelés is

Tisztában vannak a digitalizáció előnyeivel a magyar kis- és középvállalatok, sőt ismerik a módszereket is, amelyekkel rugalmasabbá és hatékonyabbá tehetik működésüket. A sikeres digitális átállásért azonban a szektornak még sokat kell tennie.

Minderre a Microsoft 19 országra kiterjedő, több mint 12 ezer – legfeljebb 250 főt foglalkoztató – kis- és középvállalatot (kkv-t) érintő, reprezentatív felmérése hívja fel a figyelmet.

Európa-szerte, így a kelet-közép-európai régióban működő és a magyar kkv-ra is jellemző, hogy a digitalizációtól elsősorban nagyobb rugalmasságot várnak, a válaszadók 77 százaléka mondta ezt. Bíznak abban is, hogy az átállásnak köszönhetően kevesebb időt és energiát kell majd az adminisztrációra fordítaniuk, a magyar cégek 48 százaléka például a papírmunka terhét is csökkentené az új generációs technológiák bevezetésével.

A válaszok alapján Magyarországon és szűkebb régióban az európai átlagnál nagyobb a nyitottság a korszerű cégvezetési és munkamódszerekre. Az ügyfélmenedzsmentet digitális alapokra helyező vállalkozások száma a hazai piacon 27 százalék, szemben a 24 százalékos európai átlaggal. Ugyanez igaz a távmunkára is, ezt a digitalizációs vívmányt az európai kkv-k 24 százaléka említette, miközben a magyar kkv-k 31 százaléka emelte ki.

Bőven akad még tennivaló

Kulcsfontosságú a kis- és középvállalatok sikeres digitális átállása, mivel tevékenységük meghatározó jelentőségű az európai gazdaságban, mutattak rá a felmérés készítői. A 10 főnél kevesebbet foglalkoztató kkv-k alkalmazzák az európai munkavállalók 85 százalékát, és évente 3900 milliárd euró értékű terméket vagy szolgáltatást állítanak elő.

A pozitív hozzáállás ellenére hátráltatja azonban a digitalizációt a magyarországi kkv-k meglehetősen elavult eszközparkja. Míg Európában 18 százalék az ötévesnél idősebb gépekkel dolgozó vállalkozások aránya, nálunk ez 29 százalék. Tisztában vannak a problémával maguk a cégek is. Míg az európai kkv 36 százaléka véli úgy, hogy a szükségesnél kevesebbet fordít informatikai környezetének korszerűsítésére, addig a magyar cégek 46 százaléka mondta ugyanezt. Nem könnyít a helyzeten a szakemberhiány sem, mivel az európai 33 százalékkal szemben a magyar kkv-knak csupán kevesebb mint negyede alkalmaz IT szakértőt, és ez a legrosszabb mutató a régióban.

Egy éven belül ugyanakkor a kis- és középvállalatoknak le kell gyűrniük ezeket az akadályokat, és lépniük kell. Jövőre ugyanis – egészen pontosan 2018. május 25-én – hatályba lép a General Data Protection Regulation (GDPR) uniós rendelet, melynek értelmében a személyes adatok védelme alapjog, és azt a szervezeteknek mindenki számára garantálniuk kell.

Dynamics 365 német adatközpontokból

A Microsoft olyan, felhőalapú megoldásaival, mint a Windows 10, az Office 365, az Azure és a Dynamics 365, a kkv-k is könnyebben válaszolhatnak a digitalizáció kihívásaira és tehetnek eleget a törvényi megfelelés követelményeinek. A felhőszolgáltatások ugyanis mentesítik őket a rendszerek bevezetésével és üzemeltetésével járó terhek alól, miközben mindig a legfejlettebb szoftvertechnológiát kínálják egy rugalmasan méretezhető és megbízható környezetben. A Microsoft emellett a világon elsőként kapta meg az unió adatvédelmi hatóságainak igazolását arról, hogy vállalati felhőszolgáltatásai az EU-n kívülre történő adattovábbítás esetén is megfelelnek a legszigorúbb európai előírásoknak.

Mostantól azonban a vállalatok arról is rendelkezhetnek, hogy ügyfél- és más, érzékeny adataik mindvégig az unió határain belül maradjanak, mert június 1-jével a Dynamics 365 szolgáltatás a Microsoft németországi adatközpontjaiból is elérhető. A Németország mellett az uniós tagállamokra és az EU-val szabadkereskedelmi megállapodást aláírt országokra is kiterjedő megoldással így még az olyan, erősen szabályozott területek szereplői is eleget tehetnek a törvényi megfelelés követelményeinek, mint például a közszféra és a pénzügyi szolgáltatások.

A Microsoft frankfurti és magdeburgi adatközpontjaiban elsőként a Dynamics 365 for Sales és a Dynamics 365 for Customer Service szolgáltatás indult, amelyet hamarosan követni fog a Dynamics 365 for Field Service és a Dynamics 365 for Project Service Automation szolgáltatás is. A szoftvercég németországi felhőjében elérhető, többi szolgáltatáshoz hasonlóan az ügyféladatokat a Dynamics 365 is szigorúan az ország határain belül tárolja, kezelésüket pedig egy harmadik fél, az adatvédelmi megbízottként közreműködő T-Systems International GmbH ellenőrzi.

Ugyanazokat a szerződésbe foglalt szolgáltatási szinteket (SLA-kat) kínálja a Dynamics 365 is, mint a Microsoft németországi felhőjében elérhető, többi megoldás, és használatához a nap 24 órájában, a hét minden napján egy helyi csapat ad technikai támogatást német és angol nyelven.

Szerzőről